A nyomócsapágyak három fő típusba sorolhatók az axiális terhelések elhelyezése alapján:
Csúszó (folyóirat-szerű) nyomócsapágyak – más néven nyomóalátétek vagy nyomógyűrűk – precíziósan köszörült, sík csúszófelületen keresztül tartják meg a terhelést. Ezt a felületet jellemzően kenőolajfilm támasztja alá, és gyakran megmunkált hornyok vannak rajta a kenőanyag eloszlatására. Kompaktak, ütésállóak, és jól használhatók nagy terhelésekhez viszonylag alacsony sebesség mellett.
A golyóscsapágyak két hornyos nyomóalátét között elhelyezett golyók gyűrűjéből állnak. Mérsékelt axiális terhelést képesek kezelni nagy sebesség mellett, alacsony súrlódás mellett; azonban szinte nem bírnak radiális terhelésekkel, és nagyon érzékenyek az elmozdulásra.
A görgős nyomócsapágyak – amelyek hengeres, kúpos vagy gömbgörgős változatokat is tartalmaznak – a golyókat görgőkre cserélik, növelve az érintkezési felületet a teherbírás növelése érdekében. A kúpgörgős nyomócsapágyak például jelentős kombinált radiális és axiális terheléseket képesek elviselni a nagy kapacitású erőátviteli rendszerekben.
A tolócsapágyak axiálisak vagy radiálisak?
Ahogy a név is sugallja,tolócsapágyakaxiálisak. Úgy tervezték, hogy támogassák a tengelyirányú terheléseket – a tengely középvonalával párhuzamosan ható erőket –, nem pedig a sugárirányú terheléseket, amelyek a tengelyre merőlegesen hatnak. Ez egy kritikus különbség a csapágyválasztásban: a radiális csapágyak támogatják a keresztirányú terheléseket és magának a tengelynek a súlyát, míg az axiális nyomócsapágyak ellensúlyozzák azt a tolóerőt, amely egyébként a tengely hossztengelye mentén történő elmozdulását okozná.
Ipari csapágyalkalmazásoknál az axiális és radiális támaszték közötti különbségtétel létfontosságú. Az axiális nyomócsapágyakat kifejezetten úgy tervezték, hogy megfeleljenek az axiális terhelés egyedi igényeinek, biztosítva, hogy a forgó alkatrészek megtartsák a precíz tengelyirányú pozicionálást, és megakadályozzák a nem kívánt elmozdulást működési feszültség alatt. Ez a speciális kialakítás elengedhetetlen a nagy megbízhatóságú környezetekben, ahol a nem megfelelő terheléskezelés idő előtti kopáshoz vagy katasztrofális meghibásodáshoz vezethet. Az egyes terhelési irányokhoz megfelelő csapágytípus kiválasztásával a tervezők optimális teljesítményt és tartósságot biztosíthatnak a teljes rendszer számára.
A terhelés iránya határozza meg az érintkezési geometriát, ami viszont megszabja, hogy az anyagnak hol kell a legnagyobb szilárdságúnak lennie, valamint a kenőanyag szállításának és megtartásának módját. A szabványos nyomóalátét lapos, gyűrű alakú érintkezési felülettel rendelkezik, amely merőleges a tengelyre, lehetővé téve az axiális erők elosztását a teljes gyűrűn; a radiális hüvelyes csapágy ezzel szemben egy hengeres furatból áll, amely az oldalirányú terheléseket a kerülete mentén osztja el. Ha bármelyik típus olyan terhelésnek van kitéve, amelyre nem tervezték, az érintkezési felület hatékonyan zsugorodik és a nyomás megemelkedik, ami végső soron felületi tönkremenetelhez vezet.
A gyakorlati gépekben ez a két típusú terhelés ritkán működik elszigetelten; következésképpen a legtöbb ipari csapágyalkalmazás a tolócsapágyelemeket radiális alátámasztással kombinálja. A mérnök feladata annak biztosítása, hogy minden terhelést az arra tervezett alkatrész viseljen – az axiális tolóerő a tolófelületre, míg a sugárirányú terhelés a csapra irányul – ezáltal megakadályozza, hogy bármely felület olyan terhelést hordozzon, amelyre nem szánták. Amikor a nyomócsapágy jelentős radiális terhelést kénytelen elviselni (vagy fordítva), ez a terheléseloszlási eltérés gyakran az idő előtti kopás kiváltó oka.